Eszterlánc csoport boldogságóriái

2021/2022.

1. óra

Az Eszterlánc középső csoportnak a 2021/2022 nevelési év első Boldogságórája: A hála gyakorlása volt. A gyermekek életkori sajátosságaihoz igazodva, resztoratív körben megbeszéltünk, hogy miért is lehetünk hálásak, mitől érezzük jól magunkat. Ezeknek a fogalmának a megértésére nagy segítséget nyújtott a “Maci bajban van” című bábjáték. Készítettünk Hálakertet, melybe mindenki szívesen segített, így egyre több virág került bele. A “Hálafa története” című mese hozzásegítette a gyermekeket az érzelmeik megfogalmazásában, növelte kifejező készségüket. A mese után készítettünk mi is egy “Hálafát” melyre minden kisgyermek felragaszthatta a maga által készített levelet és elmondhatta, hogy ő miért is hálás, mitől érez a kicsi szíve boldogságot. Nagy örömöt jelentett a számomra, hogy a gyerekek többféle, változatos dologért voltak hálásak.

2. óra

A soron következő Boldogságóra témája: ”Az optimizmus gyakorlása” volt. Szomorú Szilárd és Boldog Blanka segítségével megbeszéltünk, hogy mitől lehetünk vidámak és mitől szomorúak. Az irányított beszélgetés során, az arckifejezése gyakorlása mellett, a
nyelvi kifejezőkészséggel és szókincs bővítéssel fogalmaztak meg az érzéseinket.
A minket körülvevő természetes környezet csodálatos változásainak megfigyelésére és az erdőben tett kirándulás élményszerű megtapasztalása segítette az érzelmeink pozitív megerősítését. A közösen átélt élményeket, látottakat vizuális területén, kollektív munkával próbáltuk megfoghatóvá, láthatóvá tenni, melyet örömmel végeztek a gyerekek.
A témához ajánlott mese feldolgozásához, mindenki készített “varázsszemüveget”, melyet haza is vihetett és ha szükségesnek ítéli felajánlhatja otthon bárkinek, hogy optimistábban, vidámabban lássa a világot.
A közös élményekkel erősítettük az érzést, hogy “Együtt lenni jó!”