Kisvakond csoport
A Kisvakond csoportban az érzelmekkel, félelmekkel való megküzdési stratégiákat helyeztünk előtérbe. Rávilágítottuk a gyermekeket arra, hogy egy-egy akadály nem azért áll előttünk, hogy végleg megtorpanjunk, hanem azért, hogy még aktívabba cselekedetre, gondolkodásra sarkalljon minket. A gyermekek elmondták mitől félnek, mikor szomorúak, mi deríti őket jókedvre. Ezeket az eseteket kihasználva, különböző feladathelyzeteket szerveztünk, melyeket egymás segítségével, bátorításával leküzdöttek. A sötétségtől, „a szellemektől”, a magasságtól és egy- egy kreatív feladat megoldásának a lehetőségétől való félelem, a kudarc érzésének elkerülése érdekében mosolyt, elégedettséget csaltunk a gyermekek arcára. Minden akadályban benne van a fejlődés lehetősége, és ezt a sok mosolygás, jókedvű arcocska be is bizonyította.
Mazsola csoport
A téma feldolgozását a „Megküzdünk a sárkánnyal” meseszerű programmal oldottuk meg, amelyet egész héten át folytattunk. Először „ A sárkány és a mókus” című segítőmesét báboztam el,amelynek célja, hogy a számukra esetleg félelmetesnek tűnő sárkánytól ne féljenek, kerüljenek közelebb hozzá érzelmileg. A mese által életkori sajátosságaiknak megfelelő szinten megérezték azt, hogy ha valami negatív hatás éri őket (pl. stressz, félelem), akkor a rossz érzés enyhítésére kitalálhatnak olyan helyzeteket, amelynek segítségével megszabadulhatnak tőlük. Ezekről az érzelmekről, valamint arról, hogy „Mitől lesz jobb kedvük?” Ki segít nekik, ha rossz kedvük van? „resztoratív- kör” módszerével beszélgettünk is. Nagyon ügyesen, bátran mondták el érzéseiket, átélt élményeiket, ( pedig még csak kiscsoportosok). A héten mindenki megküzdött a sárkánnyal, teljesítette a bátorságpróbát, kiszabadították kedvenc játékaikat a sárkány várából, amelyeket az elrabolt. Örömmel győzték le az akadályokat, bátran küzdöttek, nagyon boldogok voltak, amikor visszaszerezték a játékaikat. Készítettünk még színezéssel, festéssel sárkány bábot, játszottunk mozgásos játékokat: „Szélvihar a tengeren”, énekeltük: a „Paff a bűvös sárkányt”.
Nagyon tartalmas, élményekben gazdag hetünk volt, nagyon jól érezte magát mindenki, és közben megtapasztalták, hogy a rossz érzésekkel szembe kell nézni, és lehet sikeresen küzdeni ellene. A megküzdési stratégiák fejlesztése már ebben az életkorban is nagyon fontos, hiszen ezzel is fejleszthető az érzelmi intelligencia.
Szivárvány csoport
A Szegvári Kurca-parti Óvoda Szivárvány kiscsoportjában több napot is szántunk a hónap témájának- megküzdési stratégiák- feldolgozására.
Különböző érzelmeket szimbolizáló smile-kat készítettünk, melyek segítségével, rövid szituációkat teremtve eljátszottuk, megbeszéltük, hogy bizonyos helyzetekben hogyan érezzük magunkat, milyen érzéseink vannak, azokat hogyan tudjuk kifejezni, mások számára is érthetővé tenni. Drámajáték elemek segítettek abban, hogy némi indulatkezelést tanuljunk. / Megszorítom-elengedem, Dobbants, ugrálj, kiabálj, Üsd az élettelent. /
Különböző akadályok leküzdésével igyekeztünk kiszabadítani a mesebeli királylányt, majd egymást a vár tornyából.
Szabályjátékok gyakorlásával küzdöttünk a félelmeink / sötét, nagy zaj, vadállatok, stb/ ellen.
Végül felszabadultan táncoltunk Bagdi Bella: Ellazulni jaj de jó dalára.