5. óra – 2020. január

Kisvakond csoport

A Kisvakond csoport közös célt tűzött ki aga elé, hiszen a célok eléréséhez gyakran arra van szükség, hogy együttműködjünk, s az ilyen társas kapcsolatok önmagukban is fokozni tudják a boldogságot. Egy olyan játékot kezdeményeztünk a gyerekeknek, melyben „Zsuzsikának egy új kislánynak” kellett megmutatni, hogy mi egy Boldog csoport vagyunk. Különböző feladatokat váltottunk meg. Van nekem egy álmom dalra táncoltunk, nagy lufit pukkasztottunk, szeretet masszást adtunk át egymásnak, és együtt kiabáltuk, hogy „Zsuzsika itt a helyed közöttünk!” A gyermekek végig nagy lelkesedéssel hajtották végre a feladatokat, melynek során megérezhették, hogy „a közösség ereje legyőzhetetlen!” A kitűzött célunkat elértük, Zsuzsika velünk maradt a csoportban. A kitűzött célért tett erőfeszítés boldogságfokozó és fejlesztő ereje eljutott a csoportunk minden tagjához, megtapasztalták és felismerték a gyerekek mennyire fontos, hogy tudják, mit akarnak elérni és milyen módszerek segíthetik őket ebben.

Mazsola csoport

Mazsola kiscsoport 5. Boldogságóráját célba dobással kezdtük – megfogalmaztuk az egy hétre vonatkozó rövid távú céljainkat. Nem adjuk fel olyan könnyen, ha valami nem sikerül megpróbáljuk újra. Két csapatot alkottunk (fiúk és lányok) feladat 2 Boldogság vár építése volt. Megterveztük hogyan fog elkészülni a vár, mindenki összedolgozva BOLDOGAN vett részt benne.

Szivárvány csoport

A szegvári Kurca-parti Óvoda Szivárvány kiscsoportjában a célok elérése témát sajátos módon dolgoztuk fel. A testünk, egészséges életmód, betegség-egészség témakörhöz kapcsolódtunk. Célunkat úgy fogalmaztuk meg, hogy szeretnénk egészségesek lenni, hogy sokat tudjunk játszani együtt az óvodában. Ami ebben segít minket: a helyes és rendszeres tisztálkodás, egészséges ételek fogyasztása, sok mozgás a szabadban. A szemléletes tapasztalatszerzés érdekében babákat fürdettünk, öltöztettünk, gyógyítottunk, sok gyümölcsöt ettünk, sokat sétáltunk, játszottunk a szabadban. Megépítettük a mesében szereplő Boldogvárat is, ahogy Mi tudtuk, majd ki is színeztük a munkafüzetben szereplő képet róla.