Kisvakond csoport
A szegvári Kurca-parti Óvoda Kisvakond csoportja hétről – hétre hangolódott az elkövetkezendő ünnepekre. Nagyon örültünk annak a lehetőségnek, hogy a községi adventi gyertyagyújtáson a Ficánka csoporttal együtt, közösen meglepetés műsorral okoztunk mosolyt az ide ellátogató vendégek arcára. Jó cselekedeteink közé soroljuk azt is, hogy a II. vasárnapon egy kiállítás nyílt a téli alkotásainkból, mellyel színesítettük, varázslatosabbá tettük eme napot. Így a választható feladatok közül az Itt a tél, itt az Advent rajzpályázatot választottuk, a munkáinkat egy másik intézmény számára, a helyi Művelődési Háznak ajánlottuk fel,mely központja a gyertyagyújtásnak.
E hónapban a Szívem kertje című mese a gyermekek számára kedveltté vált, többször kérték. ,,A mit tettem jól?” feladatunkat resztoratív-körben oldottuk meg, öröm-táncunkat a hónap dalára jártuk.
Tevékenységeinkkel, ráhangolódásainkkal -a Boldogságóráknak köszönhetően-, fejlődött a hagyományaink ápolása, bővült tudásunk, más intézménnyel, csoporttal kooperáltunk, örömet okoztunk és éltünk át, érzelmi nevelés valósult meg, részt vettünk külső rendezvényen, alkalmazkodtunk egymáshoz s még sorolhatnám.
Nem maradt más hátra, mint e tartalmas hónap után:
Kellemes karácsonyi ünnepeket és Boldog Új Évet kívánunk minden kedves olvasónak szeretettel!
Mazsola csoport
Az adventi időszak nagyon jó alkalmat adott a jócselekedetek gyakorlására. Resztoratív kör segítségével sokat beszélgettünk a gyermekekkel a közelgő ünnepekről, a szeretetről, meggyújtottuk az adventi koszorúnkon a szeretet lángját. Varázslatos szíveket színeztek, és azzal „Jóságos manóként” megvigasztalták szomorú társaikat. Az egyik napon mindenki azt kapta feladatként, hogy otthon tegyen valami jót. Másnap nagy örömmel mesélték a jócselekedeteiket: „segítettem anyának megteríteni, mosogatni, port törölni, elpakoltam a játékaimat”- nagy öröm töltött el bennünket, ahogy hallgattuk őket. Egész héten nagyon figyeltünk egymásra, és próbáltunk sok örömet szerezni a másiknak, apró kis figyelmességekkel, a felnőtteknek pedig a szófogadással. Ajándékot is készítettek a szüleiknek, hogy ezáltal megtapasztalják „ nemcsak kapni, hanem adni is jó”. Gyertyákat színeztek, hogy hazavigyék a „szeretet lángját”. A zárókörben sok pozitív érzést, élményt fogalmaztak meg a gyermekek.
Eseményekben, élményekben, örömökben gazdag hetünk volt. A tevékenységek és beszélgetések segítségével igyekeztünk megalapozni a gyermekekben, hogy a jócselekedetek, a segítségnyújtás, „az adni jó” érzése boldogabbá teszi az embereket. A heti közösen átélt élmények a csoportkohéziót is erősítették.
Szivárvány csoport
A szegvári Kurca-parti Óvoda Szivárvány kiscsoportjában, már a beszoktatási időszakban törekedtünk arra, hogy a gyerekek befogadóak, elfogadóak, toleránsak legyenek csoporttársaikkal. A jó szándékú közeledés, egymásnak való segítségnyújtás számukra természetes dolog. Napindító beszélgetőkörünkön érdeklődnek a hiányzók felől, megosztják gondolataikat társaikkal. A nap folyamán vigasztalják a kisebbeket, zsebkendőt visznek nekik, megölelik, elhívják játszani őket, így segítve beilleszkedésüket a csoport életébe. Egyre több játékhelyzetben törekszenek az együttműködésre, a konfliktushelyzetek békés rendezésére. Bezzeg Andrea: Szívem kertje című meséje hatására kezdeményezett beszélgetés során elmondták, hogy ki miben, hogyan segít otthon, és ez milyen jó érzéssel tölti el őket, mennyire örülnek, ha ténykedésüknek mások örülnek, megköszönik azt. Örömmel vettek részt a karácsonyi készülődésben, dekorálásban, mézeskalács díszítésben, fenyőünnepen. Kis ajándékkal, kis rajzzal lepték meg társaikat, közösen vették birtokba az ajándékba kapott játékeszközöket. Bagdi Bella „Jó emberré csak a szívemmel válhatok” című dalát más karácsonyi dallal többször hallgattuk, énekeltük. Jó cselekedeteink hatására reméljük összetartó, szeretetteljes, elfogadó közösséggé válunk.