4. óra – 2018. december

Kisvakond csoport

Jótett – kalendárium

A szegvári Kurca-parti Óvodában decemberben, elkezdődött a folyamatos készülődés, ráhangolódás a Mikulás és Fenyő-ünnepségeinkre. Az adventi időszakban a Kisvakond csoport közösen készített adventi koszorút, adventi kopogtatókat, feldíszítettük a csoportszobánkat, elhelyeztünk az óvoda zsibongójában egy textil anyagból készült kalendáriumot, melyet a csoportokkal együtt közösen használhattunk. Mi a jótett- kalendárium létrehozásához, először is meggyújtottuk a szeretet lángját, elénekeltük együtt közösen :

„Ég a gyertya ég,
El ne aludjék,
a szívünkből a szeretet,
ki ne aludjék!”-dalt.

Előzményként beszélgettünk a jó cselekedetekről, a csoport életkori sajátosságainak figyelembevételével, annak fogalmáról, ünnepeinkről, ajándékozásról, „öröm adni és öröm kapni” érzésről, mivel tudunk örömet szerezni? -példákat is felelevenítettünk a mindennapjainkból.

A kalendárium napjaihoz Jótevő Angyalkákat színeztünk, melyre jócselekedeteket fogalmaztunk meg, ezután elhelyeztük azokat. Mindennap megválasztottuk a mi kis Jótevő Angyalkánkat.

Hétvégére Szófogadó Angyalka kártyákat vihettek haza a gyermekek, ígéretüket, jótettüket fogalmaztuk meg, pl.: összepakolok – összepakoltam, szófogadóbb leszek-szót fogadtam, segítek otthon a házimunkában-segítettem stb.. A szülőkkel együtt közösen beszéltük meg, hogy egy jó szóval, erősítsék meg a gyermekeikben a hétvégi jó cselekedeteiket, beszélgessenek erről.

Jócselekedeteink között volt, hogy a hiányzó gyermekek részére örömöt okozó, meglepetés szívecskéket színeztünk, készítettünk, melyre jó kívánságokat írtunk, elküldtük részükre és megneveztük ki kitől kapta.  – Számunkra –óvodapedagógusoknak-, kiválóan alkalmas volt ez a tevékenység arra, hogy társas kapcsolataik alakulásáról beszélgetés által információkhoz jussunk.-

Az adventi időszakban a szülőkkel kooperálva karácsonyi ajándék készítős munka-délutánt tartottunk. Együttes összefogással készítettük el, jó/meghitt hangulatban a karácsonyfa díszeket „Rénikéket”, melyet hazavihettek a gyermekek ajándékként. Ez az alkalom pozitívan formálta a szülő-pedagógusok, dajka néni közötti kontaktusokat, segítette ebben a rohanó világban a szülők ráhangolódását is a szeretet ünnepére. 

Tevékenységeink alkalmával elengedhetetlen a többi Boldogságóráink felelevenítése, hiszen így még jobban elősegítjük a gyermekekben a pozitív személyiségjegyek rögzülését.

Szívesen és örömmel hallgatjuk, táncolunk Bagdi Bella dalaira.

E téma is segítette az örömteli, meghitt várakozás élményének megélését. Jó érzés volt „adni”, boldogság „kapni”.

Nagy öröm számunkra a szülők nyitottsága, bekapcsolódása. Jó látni, tapasztalni, hogy fontos számukra a gyermekeket érintő  „megmozdulásaink”!

Kellemes karácsonyi ünnepeket és Boldog, szeretetben, egészségben, harmóniában gazdag új évet kívánunk minden KEDVES OLVASÓNAK!

Szeretettel: Kisvakond csoport gyermekei, felnőttei 

Szivárvány csoport

A szegvári Kurca-parti Óvoda Szivárvány nagycsoportjában, decemberben a jó cselekedetek témáját dolgoztuk fel. A fogalom tisztázása után a gyerekeknek rengeteg ötletük volt azzal kapcsolatban, hogy hogyan tudnánk másoknak örömet szerezni, segíteni, jót tenni. A szomszédos idősek otthonában lakóknak és saját családjuknak karácsonyi üdvözlőlapokat készítettünk, fenyőfákat hímeztünk. Minden érintett hálásan, örömmel fogadta a meglepetést. Közösen használt zsibongónkban napi szinten találkozunk  a kisebb gyerekekkel, most kiemelt jelentőséggel bírt a nekik nyújtott segítség is. A szülőkkel is jól tudtunk együttműködni. Támogattak minket az otthoni segítéshez lehetőséget adva, napi szinten megbeszélve ezzel kapcsolatos élményeinket. Bagdi Bella dalait a fenyőünnep részeként is sokat hallgattuk. A feladatlapok elemei szervesen épültek be matematikai ismereteink gyarapodásába is. Egész hónapban áthatotta kis közösségünk napjait a meggyőződés: Jót tenni, segíteni másoknak, jó dolog!